A mozgás, ami a fellegekbe repít

A mozgás, ami a fellegekbe repít

A mozgás, ami a fellegekbe repít


Az Aerial Yoga más néven Antigravity ma Magyarországon még egy kuriózum. Egyre többen ismerik már, és egyre több helyen lehet vele találkozni, de még mindig különlegességnek számít. És különlegesnek számít egy olyan hely, ahol ilyen órán részt lehet venni. Ilyen a Fáy utcai Oxigén, ahol ráadásul több fajtájával is találkozhatunk.


Az Aerial más néven Antigravity ma Magyarországon még egy kuriózum. Egyre többen ismerik már, és egyre több helyen lehet vele találkozni, de még mindig különlegességnek számít. És különlegesnek számít egy olyan hely, ahol ilyen órán részt lehet venni. Ilyen a Fáy utcai Oxigén, ahol ráadásul több fajtájával is találkozhatunk.

Az Aerial Yoga egy olyan speciális mozgásforma, ahol egy Hammock nevű eszköz segítségével hajtjuk végre a gyakorlatokat. Ez a légtornászok által használt eszközre hasonlít a leginkább, hiszen a rendszer megalkotója maga is légtornász volt. Ő gondolt arra, hogy milyen jó lenne ezeket a különleges mozdulatokat a hétköznapi emberek számára is elérhetővé tenni, így eszerint módosította a gyakorlatokat, az anyagot, és megalkotta az Antigravityt.
Ezeken az órákon különösen nagy hangsúlyt fektetünk a fordított testhelyzetekre, melyeket olyan egyedülálló módon hajtunk végre, hogy a Hammockban lógunk. Ez azért nagyon jó, mert ennek az eszköznek a segítségével már valóban az első alkalommal is mindenki számára kivitelezhetőek ezek az egyébként nem könnyű pózok, és a hagyományos fordított testhelyzettel ellentétben egyáltalán nincs terhelés a gerincoszlopon. Sőt, kifejezetten jót tesz a csigolyáknak, különféle gerincproblémák esetén rehabilitáló jelleggel is ajánlott.

Előfordulhat, hogy első ránézésre az eszköz esetleg visszatart valakit, de nem kell megijedni, egyáltalán nem kell légtornásznak lenni ahhoz, hogy meg tudjuk csinálni a gyakorlatokat. Persze lehet azt is (különféle trükköket is csinálni), de van kifejezetten kímélő használati módja is, ahol a feladatok a kezdők számára is könnyen végrehajthatóak. Mert itt a Hammock segédeszközként funkcionál, melynek segítségével tényleg bárki meg tudja csinálni az első ránézésre akár bonyolultnak tűnő gyakorlatokat is.

Az Aerial Yoga egy összetett mozgásrendszer, hiszen az eszköz jellegéből adódóan rengeteg felhasználási lehetőséget rejt magában. Használhatjuk erősítésre, mint egy TRX kötelet, ügyességi gyakorlatokra, mint a légtornászok, vagy nagyszerűen lehet vele nyújtani. És természetesen hintázni! Hiszen felnőtt fejjel is imádnak az emberek hintázni, így ez persze egyik órából sem maradhat ki.

Ami az én szívem csücske, az a jógás vonal. Itt segédeszközként a gyakorlatok megkönnyítésére, illetve a nyújtások még intenzívebbé tételére használjuk ezt a sokoldalú eszközt.
Én 2013-ban találkoztam először ezzel az egyedülálló mozgással és nyugodtan állíthatom, hogy szerelem volt első látásra. Akkor még valóban ritkaságszámba ment ez Magyarországon, én is egy videón láttam. Elsőre a látványossága fogott meg, később tapasztaltam meg a fizikai és lelki pozitív hatásait (A nyújtáson túl erősíti a tartóizmokat, fejleszti az egyensúlyérzéket, megnyújtja a gerincet, könnyedebbé teszi a mozgást, javítja a mozgáskoordinációt, kikapcsol, feltölt energiával, boldogsághormont szabadít fel, megszabadít a stressztől, önbizalmat ad, és még hosszan sorolhatnám.) és az évek múlásával egyre inkább érzem a létjogosultságát ennek a mozgásnak.

Európa és a világ más nagyvárosaival ellentétben - ahol már nagyobb teret és több híres rajongót is meghódított magának ez a sport (mint például Madonna, Gwyneth Paltrow és Eva Mendes) - a budapesti nagy fitness- és wellness komplexumok közül igen kevésben találhatjuk meg ezt a típusú órát. Ezért is nagyon jó, hogy egy ilyen népszerű helyen, mint a Fáy utcai Oxygén ez fellelhető, mert így egyre több ember tud megismerkedni vele.
Én egy kis jógastúdióból kerültem ide. Ahhoz képest teljesen más ezt a légkör, de nagyon megszerettem, és azt gondolom, hogy nagyon jó helye van egy ilyen nagy központban ennek a fajta mozgásnak, hiszen a különböző mozgás típusok kitűnően kiegészítik egymást. Mivel itt rengeteg féle erősítő- és kardió gép, valamint csoportos óra található, így egy erősítő óra után például nagyon jól lehet a Hammockkal nyújtani; vagy egy kiadós kardiózás után egy Aerial gerinctorna remekül tud együtt működni. Továbbá fokozhatjuk a testi- és lelki feltöltődést, ha utána lazítunk egyet a wellness részlegen.
Mivel mindannyian mások vagyunk, és mindenki más jellegű mozgást részesít előnyben, ezért nagyon jó, hogy egyre több típusú órából tudunk válogatni.De bármelyik változatot is kedveled, ha valami rendkívülire vágysz, mindenképpen próbáld ki valamelyik Aerial Yoga órát!

Olasz Vera csoportos óra oktató / Oxygen Fáy